Másnap délelőtt a szobámban ébredeztem. Eszembe jutott a tegnap esti kalandunk, és boldogság töltött el. Megfordultam, de üres volt mellettem az ágy. Végigsimítottam a lepedő gyűrődésein, ahol feküdt, és egy cetlibe ütközött a kezem. Felkönyököltem, és egyetlen szó állt a lapocskán: „Muszáj”. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Esős éjszaka
július 26, 2009
A hétfői tanítás után sétáltunk ki a lányokkal az egyetem épületéből, mikor óriási elánnal robogott el mellettünk Dina. Kilépve már láttam is, hogy hova siet annyira. Oda, ahova a szívem engem is húzott. Daniel ott parkolt az utcában. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Váratlan fordulat
július 13, 2009Az előadás előtt fél órával már bent ültem a teremben. A lányokkal beszélgettünk, és nagyon kíváncsiskodtak, hogy miért is léptem le a buliról tulajdonképpen. Elmeséltem nekik, hogy mi történt, és a többi Daniellel kapcsolatos élményemet is megosztottam velük. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Másnap
július 10, 2009Szombat délután 3 körül ébredtem fel a nagysikerű buli után. Annyira zaklatott voltam előző este, hogy teljes harci díszben és kisminkelve vetettem be magam az ágyba. Szerencsére eleget ittam, és eléggé kifacsartam magam ahhoz, hogy viszonylag hamar elnyomjon az álom. Enyhe fejfájás gyötört, mikor felébredtem. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A buli
július 9, 2009Teltek a napok, sorban egymásután. Fura érzések kavarogtak bennem, és fogalmam sem volt, hogy mit kezdhetnék velük. Napok óta nem történt semmi érdemleges. Úgy festett a helyzet, hogy Dinának egyre jobban sikerült tervének megvalósítása. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Egyik pillanatról a másikra…
július 8, 2009Elég hamar újra hétfő lett. Egész hétvégén a pénteki kis kiruccanás járt a fejemben, egyszerűen befészkelte magát Daniel a tudatomba. Képtelen voltam szabadulni tőle, a hangjától, ahogy olyan közel hajolt… És most megint hétfő, lassan indulnom kell az egyetemre, ha nem akarom lekésni az első előadást. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Az első nap
július 8, 2009- Vége… – sóhajtottam, és számat mosolyra húzva álltam az egyetem épülete előtt. Az első évem első hetének vége. Felnéztem az égre, kék volt, és a lemenő Nap narancsos sugarai világítottak arcomba. Hat óra körül járt az idő, kicsit elhúzódott az utolsó nap, de nem bántam, még bennem volt a nyári lendület. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, sarkon fordultam, és visszasiettem az előadóba. Tovább ehhez a bejegyzéshez »